Igehirdetők

Pintér Imre

Pintér ImrePintér Imre vagyok, 49 éves, boldog férj és édesapa. Feleségem Eszter, s három nagy gyermekünk van: Dániel, Priszcilla és Henriett.
1977-ben tértem meg és merítkeztem be, de igazán két évre rá hívott el az Úr. Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy a bibliaiskola elvégzése után szolgálhattam Őt sokféle területen, kezdve az országos ifjúsági munkán, drog rehabilitáción át, a különféle missziós tevékenységekben, gyülekezetplántálásokban. Jelenleg a budapesti Új Élet Gyülekezet lelkipásztoraként és az Evangéliumi Pünkösdi Közösség alelnökeként szolgálok.

D. Nagy József

D. Nagy JózsefBékésen született 1964-ben. Az alap- és középiskolát is ott végezte, majd 1988-ban gépészmérnöki diplomát szerzett a BME-n. Dolgozott műszaki vezetőként, külkereskedőként, alkalmazottként és vállalkozóként; jelenleg - már több, mint 10 éve - pásztor Békésen, az Élet Fája Gyülekezetben.
Szeret(ne) sokat olvasni, de úton is sok időt tölt. Különösen érdeklik a vezetéssel, csapatépítéssel és a misszióval kapcsolatos kihívások, lehetőségek.
Feleségével, Ildikóval nevelik 6 iskolás gyermeküket.

Földesi Tamás

Földesi TamásEgy nyolc gyermekes pünkösdi család ötödik gyermekeként látta meg a napvilágot '77-ben. 13 évesen, 1990-ben adta át az életét Jézus Krisztusnak Kadarkúton a gyerektáborban.
A Dudari Pünkösdi Gyülekezetben nőtt fel, merítkezett be és kezdett fiatalként szolgálni a dicsőítésben.
1997-ben Isten megújította az életét, és a Pünksödi Teológiára ment, érezve az Úr elhívását. A Főiskola első hónapjában betöltötte az Úr Szent Szellemmel, a tanulmányai mellett 3 évig szolgált a hajléktalan misszióban, és részt vett a frissen megkezdett zirci gyülekezet munkájában, életében.

Szerdi Szilárd

Szerdi SzilárdLelkipásztor vagyok, feleségemmel 2001 óta szolgálunk Kecskeméten. Két szép lányunk van, Helvécián élünk, szeretjük a természetet és a természetes dolgokat.
Hálás vagyok azért, hogy Magyarországon élhetek és hogy magyar lehetek. Hiszem, hogy Istennek célja van még ezzel az országgal és ezzel a néppel.
Megnyugtat és örömmel tölt el, hogy mindig fontos vagyok Isten számára és viszonozni akarom szeretetét minden lehetséges formában.
Célom, hogy olyan életet éljek, amellyel dicsőséget szerezhetek Istennek.

Nagy Miklós

Nagy MiklósNagy Miklós 1948-ban született Várpalotán. 1970-ben tért meg. Hitéletét közel harminc éven keresztül az inotai Bétel gyülekezetben élte.
1978-tól a Szabadegyházak Tanácsa Lelkészképző intézetében tanult.
Presbiteri szolgálata után az inotai gyülekezetben végzett pásztori szolgálatot tizenegy évig.
Inotai szolgálata után ügyvivő pásztorként szolgált Bakonycsernyén és Kadarkúton, (illetve Kadarkút vonzáskörébe tartozó Vésén).
1999 óta a sülysápi gyülekezetben szolgál pásztorként.

D. Nagy Tamás

D. Nagy TamásD.Nagy Tamás 1962-ben született Békésen. Tini korában tért meg és aktívan vett részt a helyi gyülekezet sokrétű tevékenységeiben. 1987-ben erdőmérnökként kezdett dolgozni, majd 1994-től kezdve 15 éven át volt a péceli Kármel Gyülekezet lelkipásztora.

Jelenleg utazó szolgálóként a gyülekezetek missziói munkáját segíti Magyarországon és a Balkánon. Szemináriumok, konferenciák közkedvelt előadója. A ’Krisztus Iskolája’ intenzív bibliaiskola hazai képviselője.

Tartalom átvétel